104. Hol van a sötétség?
Kérdés:
Hová lehet elképzelni, hogy ott van a sötétség? Földi fogalmak szerint milyen irányban fekszik a pokol?
Válasz:
Ez a kérdés nem olyan naiv, mint amilyennek első pillantásra látszik, és ahogy a kérdező gondolta. Földi szemszögből nézve, vagyis ahhoz viszonyítva, hogy milyen helyet foglal el a Föld a világűrben, a sötétség középpontja nyugaton fekszik. Kelet felé esik az egész világegyetem legmagasabb pontja, ez a szellemi Ősteremtés iránya, azé a fényes birodalomé, melynek legmagasabb pontja a Grál-vár. Tehát a messzi keleten van a teremtés kiindulási pontja, minden szellemiség csúcsa. Így működik a világűrben a nehézkedés törvénye is a Föld jelenlegi állapotához mérten, nagyjából keletről nyugatra. Vagyis a nyugat a legalsó szurdok, ahová le kell süllyednie annak, ami nehéz és sűrű, így a sötétnek is. Ezekre a törvényekre még részletesebben visszatérek, a szükséges nagy világtörténések után, hogy legyenek végre megfelelően hasznosítva, vagyis legyenek felhasználva. Azon kívül szeretném még hozzátenni, hogy ma már az egész Föld a sötétség térségébe tartozik, vagyis a sötétség fogságába került annak következtében, hogy az emberi szellemek ennek elébe siettek, vagy jobban mondva, az ő kezdeményezésükre, ahogy ezt már többször aprólékosan kifejtettem (A "Volt egyszer ..." című előadásban).