73. Az állatok csoportlelke.
Kérdés:
Mit értünk a csoportlélek alatt? Ezzel a megnevezéssel különböző könyvekben gyakran találkoztam, azonban helyes elképzelést lehetővé tevő valódi magyarázatra nem akadtam.
Válasz:
Ez a kérdés egy olyan pontot érint, melynek magyarázata egy egész előadássorozatot követelne, és természetesen nem lehet egy kérdésre adott válasz keretébe összesűríteni.
Mindazonáltal legalább nagy vonalakban szeretnék ehhez hozzászólni. Az lesz a legjobb, ha összekapcsolom egy másik beküldött kérdéssel, ami így hangzik:
„Az emberen kívül van lelke az állatnak, növénynek stb. is, ami fejlődési folyamaton megy át? És amikor elpusztul mi lesz vele?“
Erre csak azt lehet mondani, hogy a teremtésben nincs semmi, ami nélkülözné a fejlődést; mert a mozgás törvénye ezt nem teszi lehetővé. Így a lényszerű szint -ami elsőként veszi körül az anyagiságot- egy sajátos fajtájából származó állati lélek is fejlődik.
Itt nem tehetek mást, minthogy rámutatok a teremtés különböző köreiről illetve szintjeiről szóló előadásaimra, mert ezek ismerete feltétlenül szükséges e válasz megértéséhez, és szűkebben behatárolt kép nem adható, mert ezeken a szinteken minden mozgásban van és így is marad.
A Földön így egyre jobban és jobban kifejlődnek az állati lelkek, melyek a lényszerűség legalsó köréből származnak, és nem szellemi jellegűek. Ezért szintén alá vannak vetve a megfelelő változásoknak.
A kezdeti fokozatokban ezek a lelkek a földi halállal visszatérnek a csoportközpontba, vagy jobban mondva a központ magához vonzza őket, és összekapcsolódnak vele, miközben ismét elveszítik formájukat. Azonban nem csak egy, hanem több csoportközpont létezik, minden érettségi szintnek megfelelő. Az azonneműség törvénye szerint itt is minden az elért érettségi fokozatok szerint csoportosul.
Az állati lélek nagyobb fejlettsége esetén azonban a lélek formája a földi pusztulás után egyre hosszabb ideig fennmarad, és aztán inkarnálódhat is anélkül, hogy előtte egyesülne a csoportlélekkel.
Közben a ragaszkodás, a hűség vagy a szeretet az összetartó erő, melynek vágya egybetartja a formát.
A „csoportlélek“ fogalma magába foglalja az alacsony lényszerűség fajtáit, melyekből az állati lelkek különülnek el, hogy oda a földi pusztulás után újra visszatérjenek, mert odavonzza őket a gyűjtőközpont. Emberi földi fogalmak szerint ez egy formátlan tömeg, amelyből formát öltő részecskék válnak ki mint lelkek, hogy a visszatéréskor ismét elveszítsék a formát, és feloldódjanak benne.
A valóságban azonban ezek a csoportlelkek sok, állandóan változó homályos alakzatból állnak, melyek egymást kölcsönösen átfedve hullámzanak.
Ezt csak ily módon magyarázom, hogy erről hozzávetőleges képet nyújtsak, mivel a jobb megértés előadásaim olvasását feltételezné.
Itt még egy dologra hívnám fel a figyelmet: ilyen lelke, amit az előbb említettem, csak azoknak a lényeknek van, melyek képesek elmozdulni a helyükről, mint az állatok, és így lehetőségük van, hogy megvédjék magukat.
A növényeknek és a kőzeteknek azonban nincs saját lelkük, hanem elemi lények, mint a manók stb. lakóhelyéül szolgálnak, akik szabadon távozhatnak belőlük anélkül, hogy közvetlen fájdalmat éreznék, amennyiben hajlékuk megsérül.
Ezek a lényszerű teremtmények ápolják és gondozzák a rájuk bízott hajlékokat, melyek önálló mozgásra, helyváltoztatásra képtelenek. Saját sugárzásukkal építik és éltetik őket, ami aztán az emberi szemnek úgy tűnik, mint e növények önálló élete.