36. A spiritiszták.
Kérdés:
Abdrushin olyan éles szavakkal illette a spiritisztákat, hogy ebből csak két dologra lehet következtetni: vagy még részleges tudatlanságra, vagy olyan magas tudásra, ami meghaladja az összes túlvilági lényt, akik a spiritiszta körökben megnyilvánulnak. E két dolog közül csak az egyik szolgálhat alapul az igazán szembetűnő élességhez, amivel ez az előadás különbözik az összes többitől. Abdrushin miért olyan szigorú ellenfele az oly nagyon elterjedt spiritizmusnak?
Válasz:
Nem vagyok a spiritizmus ellenfele. Ezt már egyszer külön hangsúlyoztam. Ugyanakkor a spiritiszták nézeteit és hozzáállásait kevés kivétellel el kell vetni. Pásztor nélküli birkanyájhoz lehetne hasonlítani őket, de a valóságban sokkal rosszabbul állnak, ami hamar bizonyságot nyer.
Maga a spiritizmus teljesen jogosult és nagy feladata van. Az úgynevezett túlvilági megnyilvánulások a legtöbb esetben jó szándékúak, és a maguk nem túl széles áttekintésével teljes mértékben alkalmazkodnak azok felfogásának korlátozott lehetőségeihez, akik erre vágynak. Ha az ilyen körök felfogóképessége egészségesebb és szabadabb lenne, akkor a visszahatás keretében a már magasabbra jutott túlvilágiaktól is jöhetnének megnyilvánulások.
De ami ebben hamis és kifogásolható, azt csak a követők viszik bele, vagyis maguk a spiritiszták, mert minden kör azt képzeli, hogy a legmagasabbat, a tiszta Igazságot kapja, ami azonban még annak is teljesen idegen, vagy legalább is zavaros, aki megnyilvánul.
A fent említett kérdésre nyíltan állítom, hogy nem a tudatlanság beszél belőlem, hanem olyan magas tudás, ami meghaladja az összes spiritiszta körét és azokét is, akik itt megnyilvánulnak. Nyugodt higgadtsággal állítom, hogy ahol látszólag a legmagasabb nyilvánul meg, természetesen mindig csak e körök véleménye szerint, ott óriási tévedés rejtőzik, amit e kör követői maguk hívtak elő, maguk éltetik és ápolják. Az emberek nem is sejtik, hogy állandóan milyen fogalomzavar hatása alatt állnak. Csak az jelenik meg nekik, amit már önmagukban, belül megszilárdítottak. Nem fosztok meg senkit a jóhiszeműen magába vetett bizalomtól, nem vonom kétségbe az összes jelenés értékét, amin részt vesz, de teljes komolysággal és bizonysággal tagadom, hogy e közben mind a két fél -a követők, és azok, akik megnyilvánulnak- valami valódi ismerethez jutna!
A különböző országokból és különböző népektől érkező levelek minden jóindulatuk és minden őszinteségük ellenére egyre elszomorítóbb bizonyságát adják annak, hogy a dolgok még rosszabbul állnak, mint ahogy mondani szeretném. Csak nagy szomorúsággal lehet elfordulni az összes ilyen tévelygőtől, akiben saját korlátozottsága a belső megnyugvás és emelkedettség érzetét kelti. Éppen ebben a látszólagos emelkedettségben rejlik a pusztulás szörnyű veszélye, ami most már nem fenyeget, hanem teljesen elkerülhetetlen. Ezek az emberek, kiknek száma milliókra tehető, ezt nem beképzeltségből vagy nagyravágyásból teszik; ők szívükben szánalommal tekintenek a többiekre, és mennek saját pusztulásuk felé. –
Erre is csak azt mondhatom: Csak rövid ideig kell várni, már nem fog sokáig tartani, hogy közülük sokan nagy ijedtséggel végre felismerjék, hogy saját hozzáállásukkal annyira meghosszabbították az utat, hogy az utolsó órában már nem marad elég erejük ahhoz, hogy elérjék vágyaik célját, mert túl sokáig csak hitványságokra vesztegették az időt, amiket megátalkodottan nagynak és szentnek tartottak.