26. Misztika, okkultizmus és spiritizmus.

Kérdés:

Hasznosabb a misztika a lelki felemelkedéshez, mint például az okkultizmus és a spiritizmus? E téren milyen segítséget jelent a számos szekta?

Válasz:

Ha egy ilyen kérdés előtt áll, akkor elsősorban próbálja meg kiérezni a különböző hatások szellemi következményeit, és csak ennek alapján alkosson véleményt. Rájön, hogy a „misztikus“ egyáltalán nem áll feljebb, hanem éppoly káros, mint a spiritiszta vagy az okkultista, és végső soron a szekták is. -

Sok évtizeddel ezelőtt a nyilvánosházak szerencsétlen lakói zömével a bolti eladók és a cselédek soraiból kerültek ki. Ennek gyakran belső késztetés volt a szomorú oka, megismerni egy szabadabb és csillogóbb életet, vagy egy olyan férfi iránti szerelem reménye, aki az ilyen bizalomra könnyelműségével vagy szórakozni vágyásával egyáltalán nem szolgált rá. Ennek a valódi oka csak ritkán rejlett az alacsony a felelőtlen élet iránti személyes hajlamban. Ismeretes az ilyen lányok fokozatos lezüllése, akiknek végül már nem volt annyi erejük sem, hogy kiláboljanak ebből a mocsárból.

Az akkori történésekhez valami egészen hasonló most szellemi téren lett elterjedve. A „túlvilági“ életbe való behatolás vágya, amit sokan teljesen másmilyennek képzelnek, mint amilyen a valóságban, ma az úgynevezett keresők nagy tömegeit -akik valami másra vágynak- a sötétség mocsarába vezeti.

Azokhoz a lányokhoz hasonlóan, akik belsőleg valami jobbra, vagy csak valami újra, számukra még ismeretlenre vágynak, nem akarva felismerni a körülöttük lebzselő férfiak hamisságát, mert az sok kívánalom feladását jelentené, épp oly keveset látnak ezek a -gyakran görcsösen- szellemi keresők, hogy valódi arany helyett ... csecsebecséket és kacatokat aggatnak magukra, amivel csak színlelik a felemelkedést. Téveszmékbe burkolózva önelégülten mennek földi létükben, és aztán a túlvilágon e káprázat uszályában -amit persze magukkal kell vinniük, és ami ott uralja őket- szánalmas bolondok maradnak.

Mindegyikük az anyagiságba ragad, és nincs ereje, hogy elszakadjon ettől az állhatatos téveszmétől, mert nem meri megváltoztatni érzését attól félve, hogy elveszítheti azt, amit eddig úgy szeretett.

Menthetetlenül ki van téve a bomlásnak, és az összes anyagiság eljövendő bomlásával szét fog esni az ő fáradságosan megszerzett személyes tudata is, és mivel mint önmagát tudatosító alkalmatlan, be kell olvadnia a formanélkülibe.

Ez azonban nem jelent semmi előrelépést, mint ahogy a buddhisták hiszik, hanem az eddig végbement fejlődés kitörlését, mivel ez rossz irányban történt.

Vagyis amit a parázna lányok és nők átélésében a könnyelmű fiatalemberek és férfiak jelentenek, akik az ilyen szomorú fordulópontot okozták, azt szellemi téren ma az okkultisták, spiritiszták -és minden más, ami még létrejött- számos társasága és vallási szektája képviseli. Ők a sötétség legnagyobb lélekvadászai!

Miközben azok, akik vezetőnek tartják magukat gyakran még jó akarattal is fel vannak ruházva! És ez az akarás idővel feltétlenül csak jót hozna, ha közben nem lenne nagy akadály az, ami minden esetben sokkal erősebben nyilvánul meg, és a legjobb akarást is eltéríti a helyes útról. Ez pedig a védekezés mindennel szemben, ami nem felel meg az egyes vezetők saját gondolkodásmódjának. Ez a védekezés abból az ösztönös félelemből ered, hogy mégis csak sok mindent kellene változtatniuk saját eddigi szemléletükön, és akkor követőik esetleg felismerhetnék, hogy milyen gyakran jártak teljesen hamis úton. E felismerést követően valamit veszíthetnének abból a feltétlen tiszteletből, amiben mint „mesterek“ részesülnek.

Bár ez a gondolat oly ostoba, sok vezető mégis hagyja magát ettől elragadtatni, és makacsul megy a maga útján, a sokszor bevillanó érzés ellenére, hogy ezzel valami helytelent cselekszik.

De nem lehet egyedül a vezetőket hibáztatni, mivel maguk a követők még több kárt okoznak saját maguknak és hasonló gondolkodású társaiknak. Ha valamelyik mozgalom alapítója esetleg valóban helyes célt választ, és követőit az Igazság felé akarná vezetni, akkor biztosan elvárható, hogy követői belsőleg mindig messze elmaradnak magától a tanítástól. És aztán az alapító halálával gyakran nagyon gyorsan megmutatkozott a jó tan helyes átélésének hiánya. A követők tévesen azt képzelték, hogy már övék a teljes, a legmagasabb tudás, és így szellemi büszkeségbe estek, ami elzárta előttük a további emelkedés lehetőségének ajtaját. Azután ujjongva, de értetlenül mennek el a végső Igazság mellett, melyre az alapító csak fel akarta készíteni őket. Ennél az oknál fogva a követők nem egy helyes utat a fényes magaslatok helyett szükségszerűen a sírba vezettek.

Hány kereső és tudni vágyó ment el mit sem sejtve az egyetlen igazi mester, az Isten Fia mellett. Főleg azok, akik azt hitték, hogy felismerik az ő eljövetelét. Pont ezek voltak az ő legádázabb ellenfelei. Ebből miért nem tanult senki?

Ma látjuk, hogy a keresztények sokféle helytelen értelmezésben élik meg Mesterük tanítását. Büszkén, önhitten és mégis értetlenül állnak a Krisztusi üzenetben rejlő mély Igazsággal szemben.

Egyedül ez tette lehetővé annyi szekta és a társaság létrejöttét, mert az emberi lélek növekvő, olthatatlan vágyat érez magában, hogy többet kapjon, mint amennyit az egyházak nyújtanak az állandóan egyforma és felületes magyarázataikkal.

Az emberek abban reménykednek, hogy ezekben a szektákban és társaságokban több világossághoz jutnak, és gyakran már azzal is megelégszenek, ha ez másképp hangzik mint a templomban. A vágy lehetővé teszi számukra, hogy már ebben haladást lássanak, pedig valójában ez sokkal kevesebb, mint amennyit már az egyházaktól megkaptak. A spiritiszta szeánsz résztvevője például nagyon könnyen felcseréli az érdekes újat az értékessel. Arra nem gondol, hogy ami érdekes, annak nem kell egyúttal értékesnek is lennie. Egyikük sem veszi nyugodtan és tárgyilagosan fontolóra, hogy mindez mivel járul hozzá valójában az ő szellemi felemelkedéséhez, ahol végül mégis csak az ő belső kvalitása a döntő! Ő arra büszke, hogy tegező viszonyban van a túlvilágiakkal! A valóságban ez nem más, mint kapcsolat az embertársak között itt a Földön. Olyan testet, amit a túlvilágiak viselnek, ő is magában hordoz, ahogy minden földi ember. Ezen már csak egy durva anyagú burok van. És amit nagy erőfeszítés árán elmondat a túlvilágiakkal, az nem haladja meg az ezrelékét sem annak, amit Krisztus hozott.

Az ember mégis nagyobb fontosságot tulajdonít minden ilyen kis megnyilvánulásnak, bár ezek tartalma számára már régen teljesen ismert. Milyen gondolkodásbeli és érzésbeli önállótlanságról tesz ezzel tanúságot egész létében.

Amit ezeken a szeánszokon átél, nem használja például arra, hogy amilyen gyorsan csak lehet teljesň komolysággal elmélyedjen Krisztus üzenetében, és megtanulja helyesen értelmezni, teljes nagyságában megérteni, hogy ezzel olyan szellemi szabadságra emelkedhessen, amire belsőleg elhivatott, hanem ellenkezőleg, ő ahhoz kötődik, amit e kis dolgokban felkínálnak neki csak azért, mert ennek külsőleg más formája van. Ez csak egy további akadály, de semmi előrehaladás.

A sötétség egyik legnagyobb közvetítője a beképzeltség! Vessünk csak egy pillantást a spiritisztákra. Néhány kivételtől eltekintve a követők olyan túlzott beképzeltségben szenvednek, amit a tudás látszólagos alázatába öltöztetnek, hogy anélkül egyáltalán nem lehet velük beszélni, hogy közben ne érezzünk felháborodást és ellenszenvet. Azt képzelik, hogy sok elhunyton „segíthetnek“, míg a valóságban ők maguk szorulnak sokkal inkább segítségre.

Ez a beteges segíteni akarás egyáltalán nem szeretet, és nem is a nagy szolgálni akarásból ered, éppoly kevéssé lehet pusztán emberi segítőkészséggel magyarázni, még kevésbé valódi vallásossággal; ez nem más, mint a legkellemetlenebb belső hivalkodás, amit lehetetlen kiirtani.

Ezt a legnagyobb gyengeséget azonban a sötétség teljes mértékben kihasználja, különösen a kezdő médiumok körében. Ide jön egy sötét, valamin kesereg egy sort, és a tudatlan emberkék azonnal „segíteni“ akarnak ennek a szegény léleknek. Ájtatos szemforgatással, imádságokkal, szentelt vízzel, talizmánokkal és semmitmondó bűvös szavakkal, melyek csak a valamit tudni vélők határtalan büszkeségére utalnak.

Ez csak önkielégítő komédia, semmi más. Tömjénlóbálás önmaga körül. A segítség csak illúzió. A sötét sok esetben nem akar semmi segítséget! Jól tudja, hogy ezek az emberek nem segíthetnek neki, és csak arra számít, hogy észrevétlenül magához vonzza őket! A sötétség, mint mindig, itt is csak a gyengékre veti magát, mégpedig nagy eséllyel a sikerre. Mert azzal, hogy segíteni akarnak, megnyílnak a sötét áramlatoknak. Kezet nyújtanak a túlviláginak, hogy felemeljék, ám közben kontaktusba kerülnek vele, és lesüllyednek anélkül, hogy erről tudnának!

Ebben az esetben nem segít rajtuk, hogy mást akartak, mert önként tették ki magukat a veszélynek, amitől különben feltétlenül védve lettek volna. De így ők maguk törték át a védelmet, és az ilyen könnyelműség megbosszulja magát.

És ha aztán nekik lesz szükségük mások segítségére, és kérik is, mert saját ostobaságuk következtében veszélybe kerültek, és nem tudják hogyan tovább, akkor segítségképpen csak saját kívánságaik beteljesülését akarják, nem pedig a magukhoz vonzott sötét szellemtől való megszabadulást.

Ha egy ilyen körbe egyszer igazi segítő jönne, aki a helytelen kívánságok teljesítése helyett oda küldené a sötétség képviselőjét, ahová fajtája szerint tartozik, hogy ne engedje romlásba taszítani a hiszékeny tudatlanokat, akkor az összes ilyen megszabadított egységesen mint ellenség lépne fel a segítővel szemben, és valószínűleg a sötétség követének neveznék, ha az ő szegény „szellemük“ egyszer csak már nem tudna eljönni. Azt viszont nem tudatosítják, hogy ez valójában csak a sok szórakoztató óra elvesztése miatti haragvás, amikor „emelkedettek“ lehettek.

Azt a „vallásosok“ ugyanis kíméletlennek és keresztényietlen tartják, ha egy ilyen szellem vissza lesz küldve oda, ahonnan jött, mert sehol máshol, csak ott juthat el a felismeréshez. Ha egy alacsony szellem valóban segítségre szorul, akkor teljesen más dolgok szükségeltetnek, mint amit a spiritiszta körök résztvevői és vezetői nyújthatnak.

Ebből és még sok más okból kifolyólag nem érdemes az ilyen beképzelt eltévelyedettekre akárcsak egy szót is vesztegetni, annak ellenére, hogy az összes szeánszon minden további nélkül bizonyítékát adhatnám az ilyen történéseknek, nem számít, hogy hol és ki vezeti őket, legyen az bármilyen erős is. De ahol valóban komoly akarásról van szó, ott mindig kész vagyok segíteni. Habozás nélkül szembe szállok minden spiritiszta körrel vagy ezek szellemeivel, minden démonnal, vagy más betolakodóval! -

Nem más a helyzet a okkultistákkal, akik a keresés és részben a kísérletezés közben elvesznek azokban a dolgokban, melyek még jobban az alacsony finom-anyagú környezetükhöz kötik őket. Az áramlatok, melyeknek megnyíltak, csak még jobban megkötik és hátráltatják őket. -

Épp oly nagy károkat okoznak a misztikusok művei, melyek bizonytalan tapogatózásukkal csak a zavarodottság útvesztőjébe vezetnek, aminek természetes következménye, hogy ezekbe a labirintusokba belekeverednek. Ez többnyire fantáziálás és képzelgés, melyben önmagukat igyekeznek bódítani, vagy szeretnék a valódi tudás látszatát kelteni, ami azonban csak egy tudatlan sokatmondó mosolyára emlékeztet. Amiben élnek az nem más, mint tévelygés, s ez gyakran arra készteti őket, hogy másokat, akik kevésbé ártalmasak, kigúnyolják.

Saját veszélyességüket egyáltalán nem tudatosítják, mert az csak a szellemi téren található, amit ők nem képesek megismerni. Személy szerint teljesen ártalmatlanok, de műveik óriási zavart okoznak és félrevezetőek, függetlenül attól, hogy „fantasztikus” gondolataikat gondosan regénybe burkolják, vagy más formákba öntik. A misztika még könnyebben a sötét áramlatok karjaiba vezet, mivel egyúttal álmosító kényelmet vagy kellemes borzongást hoz magával, de szégyellősen kerül minden világosságot. Az emberi lelkek közben egészségtelenül, szilárd alapok nélkül élnek, ide-oda hurcoltatva.

De az Isten úgy akarja, hogy az ember az Ő törvényei szerint éljen. Mert csak úgy lehet boldog! Az ilyen élethez azonban hozzátartozik a teljes ismeret, bizonytalanságnak nincs helye.

Az egész élet és a mozgás a teremtésben alá van vetve a törvényeknek, és rajtuk keresztül érkezik. Ezért kell az embernek világosan és teljes tudatossággal ismernie a teremtést a legkisebb részéig! Akkor meg hol marad hely a misztikának? A misztika a teremtésben Isteni akarata ellen való, és nem fér össze Isten parancsolataival. Ezért ártania kell azoknak, akik foglalkoznak vele.

A misztikus tehát az okkultista és a spiritiszta közeli rokona, és működése ártalmas következményekkel jár. Szellemileg ebben nincs semmi különbség.

Aztán van még sok sajnálni való vallásos szekta és társaság, melyek mind azt hiszik, hogy éppen ők vannak birtokában a teljes igazságnak, és hogy az összes többi előtt járnak.

Ezzel az előítélettel állnak hozzá mindenhez, amivel találkoznak. Más gondolatokat nem képesek függetlenül, elevenen megvizsgálni, és nem engedik magukra hatni őket, de minden eddigit magukkal cipelnek. Ha ezt az újat nem lehet vegyíteni a régivel, akkor ezt az újat mint hamisat elutasítják. Mindent a nekik megadatott régi szerint mérnek, amit sokszor még egyáltalán nem értettek meg helyesen.

Az így beszűkült megítélésük mindig elhamarkodott és önfejű. Tárgyilagosság nélkül, nem a saját szavaikkal, hanem másokéval, amit sosem értettek meg helyesen, igyekeznek mindent, mint az ő tudásukhoz képest alsóbbrendűt, elutasítani. Ehhez túlzottan fennkölt frázisokat használnak, melyek nemcsak szellemi beképzeltségükről tanúskodnak, hanem rámutatnak valódi belső ürességükre és a rendíthetetlen korlátozottságukra is.

Ezek azok a seregek, akik mindig bizalommal kiáltanak: „Uram, Uram!“ De az Úr nem fogja ismerni őket!

Elsősorban ezektől a „hívőktől“ óvakodjatok, nehogy tompán velük menjetek a pusztulásba. -